top of page

Kedves, krémes torták esküvőre

Régóta tervezem, hogy írok egy esküvői bejegyzést, és most végre eljött a pillanat.

Szeretnék veletek megosztani néhány tapasztalatot az esküvői torta tervezésével kapcsolatban.


Az első lépés általában az, hogy meghatározzuk a vendégek várható számát, mivel ez határozza meg, milyen méretű és stílusú esküvőt tervezünk.


Kisebb, intimebb esküvők esetén gyakran a párok egy tortát kérnek, mivel az étteremben vagy más helyszínen való ünneplés nem igényel nagyobb dekorációt. Általában a párok annyi szeletet kérnek a tortából, ahány meghívott vendégük lesz az esküvőn.


Személy szerint nagyon élvezem ezeknek a tortáknak a készítését, mert általában nem kell több emeletből álló szerkezetet létrehozni, így meg tudom őrizni a torta eredeti könnyedségét és jellegét. Nem szükséges erősebb piskótákat vagy keményebb krémeket készíteni, így a torta könnyed és finom marad.


Nagyobb esküvők esetén általában más a menetrend. Este 6-7 körül kezdődik a vacsora, ami gyakran tartalmazza a desszertet is. Ezután következik az iszogatás és a táncolás. A tortavágás általában 10-11 óra körül van tervezve, majd éjfél körül érkezik a második vacsora. :)A késő esti tortavágás inkább egy különleges programnak számít, amely az esküvői emlékekről, a hangulatról és az együttlétről szól, és kevésbé arról, hogy a vendégek éhesek lennének. Ezért érdemes körülbelül a násznép 80%-ára számítani a tortaszeletek számánál, mivel a vendégek valószínűleg már jóllakottak lesznek a vacsora és desszert után. Itt tudtok faragni a költségekből.


A második lépés a torta stílusának kiválasztása, erre a Pinterest inspirációs fotók tökéletesek. Én a természetes alapanyagokat részesítem előnyben, mesterséges színezékek nélkül. Ez a keret adja meg a munkám alapját. A torták díszítéséhez élő és szárított virágokat, valamint friss és liofilizált gyümölcsöket használok. Ez a megközelítés teszi természetessé a tortáimat.

Nagyobb esküvőknél gyakran választhatunk többszintes tortát, ami önmagában is látványos. Ha van olyan vendég, aki érzékeny valamilyen ételre, akkor gyakran kérnek mellé egy speciális, mentes tortát is. Itt a fő torta mellett akár több kísérő torta is lehet, attól függően mekkora a násznép. Saját kedvencem pedig a desszert asztal, amiről most valószínűleg nagyon sokat fogok mesélni, mert imádom!


Desszert asztal

A desszertasztalnál ugyanúgy, mint egy kisebb esküvői tortánál, meg lehet tartani a torta eredeti receptjét, a stabilitás nem megy az íz rovására. Bár gyönyörűek az emeletes torták, én inkább az ízekre helyezem a hangsúlyt a külső megjelenéssel szemben.


A desszert asztalon a különböző méretű torták és színek izgalmas és változatos lehetőségeket teremtenek, és mindenki találhat kedvére valót. Azért, hogy ne legyen egy kaotikus összevisszaság az asztalon, érdemes harmonizálni a torták dekorációját. Lehet egységes méretű és designú tortákat is választani, mindez a párok stílusától és az esküvő tematikájától függ.

Kiegészítők

A magasabb és alacsonyabb tortaállványok térbeli mélységet adnak az asztalnak, míg a virágcsokrok frissességet sugároznak. Ha van külön virágos az esküvőre, akkor általában tőle szoktam kérni virágokat a tortákra, hogy harmonikus legyen a látvány. Ezek a kiegészítők teszik még vonzóbbá a tortákat.

Az ízek sokszínűségével is gazdagíthatjuk az asztalt. A klasszikus, jól bevált ízek mellett új, különleges ízeket is be lehet ilyenkor vonni a választékba.


A harmadik pont a szállítás.

Nyáron, különösen a meleg időjárásban, kiemelten fontos a torták szállítása. Ilyenkor könnyen olvadnak a krémek, és ha nincs megfelelő hűtés, akkor a torták repedhetnek, dőlhetnek. Ez különösen igaz, ha a helyszín távolabb van, és hosszabb útra van szükség a szállításhoz.


Kisebb tortákat könnyebben lehet szállítani, mivel kevésbé sérülékenyek. Ez egy plusz pont a desszert asztal javára :)

Mivel mi nem rendelkezünk hűtős autóval egy külsős céggel, az Édesvárossal dolgozunk együtt a torták szállításával kapcsolatban.Mi kisebb utakra általában hőtartós dobozokat használunk (pl.: fagyi szállítására), amelyeket szívesen kölcsönadunk, ha másnap visszakapjuk őket. Ebben az esetben a szállítás felelőssége a tiétek lesz, amikor átveszitek a tortát.


Remélem, hogy találtatok értékes információkat, minden párnak örömteli készülődést kívánok az esküvőjéhez!





Comments


bottom of page